Elérhetőségek

Acsád Község Önkormányzata

9746 Acsád,
Béke u. 10
Acsád
+36-94/555-004
Nemesbődi Közös Önkormányzati Hivatal
94/354-014

Fax: +36-94/555-003
E-mail:
onkormanyzat@acsad.hu

Acsád / Híres szülöttek

Híres szülöttek



Dr. Fettich Nándor
(Acsád, 1900. 01. 07. - Budapest, 1971. 05. 17.)
régész, ötvös, az MTA tagja (1938-49)

Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be. Bölcsész-doktori oklevelét Pannónia fogadalmi táblák című értekezésével szerezte meg. A szovjet hatóságok engedélyével fölkereste a legnagyobb népvándorláskori gyűjteményeket őrző oroszországi múzeumokat, majd földkereste a magyar őstörténet szempontjából fontos Káma-vidéket és Perm-et is. 1941-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójává. 1941. 08. 14-től László Gyulával együtt Kijevben biztonságba helyezte az Ukrán Nemzeti Múzeum régészeti kincseit, amik sértelenek maradtak a háborús események alatt. Több előadást tartott külföldi egyetemeken, valamint számos nemzetközi régészeti értekezleten. Budapest ostroma alatt helyén maradt és hol eréllyel, hol ügyesen alkalmazott, találó kedélyes magatartásával elérte, hogy a múzeum állagában semmi komoly kár nem keletkezett. 1950-1954 között segédmunkásként dolgozott. Hogy nyomon kísérhesse a népvándorláskori népek fémművességi technikáját és saját helyzetén is könnyítsen, kitanulta az ötvös-mesterséget. Ötvösművészeti alkotásai keresettek lettek, munkáival részt vett az 1957. évi Brüsszeli Világkiállításon. Egyedi munkákra állami megrendeléseket is kapott és ez lehetővé tette, hogy régészeti munkáját is folytathassa.

1954. után a régészeti szekérmodellek kérdésével foglalkozott, aminek eredményeként tisztázta az őskori kocsitípus kialakulását a Kárpát-medencében. Utolsó tanulmánya a magyar néphitben máig vallásos jellegű varázs-szövegekről szól. Bejárta a Rába völgyét Meszlentől Kondorfáig és ezzel ősrégi imádságokat tartalmazó gyűjteményét 141 darabra gyarapította.

Munkái:

A budapesti tudományegyetemen végzett és provinciális római felirattanból doktorált (1921).

A budapesti Zeneakadémia fuvola tanszakának növendéke (1921-23), 1923-26 között szakdíjnok, 1926-tól az MNM Érem- és Régiségtára népvándorláskori gyűjteményének őre. A budapesti tudományegyetemen a népvándorlás kora régészetének magántanárává képesítették (1929). Megtanult oroszul. Az akkori régészek közül egyedül ő járt kiküldetésben a SZU-ban (1926, 1935). Egyik alapítója és társszerkesztője az Archaeológia Hungarica (1926-), alapító szerkesztője a Folia Archaeologica (1939-) sorozatoknak.

1941-ben ötvösséggel kezdett foglalkozni, hogy jobban megérthesse a régi technikát. Számos történeti témájú domborművet alkotott. Munkáival részt vett a Brüsszeli Világkiállításon (1957.). Az Iparművészeti Iskola előadója volt. Az MNM megbízott h. főigazgatója 1944-ben, 1945. májusban nyugdíjazták. Ezután fizikai munkás lett, emellett folytatta tudományos munkásságát és ötvösséggel foglalkozott. 1956-tól szellemi, néprajzi és hitvilággal foglalkozó dolgozatokat is írt az Ethnographiába. 1957-től az Ötvösművészek Alkotóközösségének tagja. 1959-1962 között az MTA Régészeti Kutatócsoportjának szerződéses tudományos munkatársa volt. 

Élete utolsó évtizedeiben a szláv régészeti kérdések is foglalkoztatták. 1959-től hosszabb feltáró munkát végzett Pilismaróton, megírta az ottani késő avar kori temető monográfiáját. 

Életében kéb száz tudományos dolgozata és monográfiája jelent meg, több munkája kéziratban maradt. Műveinek rajzait maga készítette. Tagja volt a Magyar Régészeti Művészettörténeti és Éremtani Társulatnak, a helsinki Finnugor Társaságnak. Megkapta a Fin Oroszlán lovagrend lovagkeresztjét (1969).

Fő művei:
 

  1. Az avarkori műipar Magyarországon (Bp. 1926.)
  2. Bronyeguss und Nomenkunst *Prag, 1929
  3. A garcsinovói szkíta lelet *Bp. 1934
  4. A honfoglaló magyarság fémmvessége *Bp. 1935
  5. Die altungarische Kunst (Berlin, 1942)
  6. Győr története a XIII. század közepéig (Győr, 1943)
  7. Magyar stilusok az iparművészetben (I-III., Bp.. 1943-47)
  8. Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez (Bp. 1951., németül is)
  9. A Szeged-Nagyszéksói hun fejedelmi sírlelet (Bp. 1953., franciául is)

 

Rákosi Jenő
(Acsád, 1842. - Budapest, 1929.)
író, újságíró, színházigazgató, lapszerkesztő

Apja a Szegedy család gazdatisztje volt. A 12 gyermek közül más hírességek is kikerültek (pl. Rákosi Szidi színésznő, Rákosi Viktor író), de ők már nem Acsádon születtek, a család még 1848 előtt elköltözött innen.

Rákosi Jenő Sárváron, Kőszegen és Sopronban tanult, majd a gazdatiszti pályára lépett, s közben írt. 24 éves volt, amikor Aesopus című romantikus drámáját nagy sikerrel előadta a budapesti Nemzeti Színház. Ekkor hívta magához báró Kemény Zsigmond, és rábízta a Pesti Napló egyik rovatának szerkesztését. 1869-től a Deák-párti Reform szerkesztője lett, majd 1875-ben megalapította, és 1881-ig igazgatta Budapest második magyar nyelvű kőszínházát, a Népszínházat, abból a célból, hogy elősegítse az akkor felerészben még német nyelvű főváros megmagyarosodását. Maga is operettszövegek tucatjait fordította magyarra, komoly drámák mellett népszínműveket is írt, a "nívós szórakoztatás" megteremtésével közönséget toborzott a magyar nyelvű színjátszásnak. 

1881-ben másokkal együtt létrehozta a Budapesti Hírlap című napilapot, amelynek negyven éven át főszerkesztője és állandó cikkírója volt. Célja volt, mint írja: "Mindennek pártolása és támogatása, ami a magyarság ügyét szolgálja az élet bármely mezején vagy vonatkozásában." A lap a kiegyezés pártján állt, de szót emelt a nemzeti jogok bővítéséért. Elutasította az általános választójog bevezetésének baloldali követelését, mert az ország nyugalmát és területi épségét féltette tőle. Sokat tett az újságnyelv megmagyarosításáért, küzdött a germanizmusok ellen. Nagy szerepe volt a bukovinai székelyek al-dunai letelepítésében, az ún. "csángó telepítés" szervezésében. A nyelvet és a nemzethűséget tartotta fontosnak, nem a származást. Az ország megmagyarosodását törvényes eszközökkel kívánta elérni. Harmincmillió magyarról álmodott, s ezt később felrótták neki, pedig nem volt ez képtelenség (ha pl. arra gondolunk, hogy az akkori Magyarországgal azonos méretű mai Lengyelországot 40 millió lengyel lakja...). Önéletrajzi elemekkel tarkított, kalandos regénye (A legnagyobb bolond) ugyanúgy a magyar nyelv és öntudat terjesztését szolgálta, mint sok-sok cikke és egyes drámái.

A XX. század elején gróf Tisza Istvánnal tartott: mint Tisza, ő sem akarta a háborút, de amikor belekeveredtünk, a helytállásra buzdított, mert látta, hogy hazánk léte forog kockán. Az irodalomban nem helyeselte Adyék erkölcsi szabadosságát és a nyugati minták túlzott utánzását. 

A háború után a törvényességet védte mind a szélsőbaloldal, mind a szélsőjobboldal ellenében. Létkérdésnek tartotta a kegyetlen trianoni határok megváltoztatását, ezért dolgozott 87 éves korában bekövetkezett haláláig. 1926-ban írt emlékezései szerint előre látta a II. világháború bekövetkezését, felmérte az ahhoz vezető okokat.

Halála után csak Budapesten (!) két teret és öt utcát neveztek el Rákosi Jenőről. Acsádi szülőháza szinte zarándokhely lett. 1945 után azonban megbélyegezték, és feledésre ítélték. Ő mindig büszke volt szülőföldjére, egy időben "Dunántúli" álnéven írta napi cikkeit. Ideje, hogy szülőföldje is büszke legyen őrá.


« Vissza az előző oldalra!

Acsád Község Önkormányzata - Magyar